Plazma viszkozitás és a vér viszkozitása nem azonos, de szorosan összefüggenek. A plazma miatt a vér folyékony, mert főleg vízből áll. Amikor a celluláris plazma komponensek növekednek, a vér elveszíti fiziológiai viszkozitását.
Mekkora a plazma viszkozitása?
A viszkozitás olyan mérőszám, amely leírja a folyadékok viszkozitását. Minél nagyobb a viszkozitás, annál vastagabb vagy viszkózusabb a folyadék. A viszkózus folyadékok kombinálják a folyadék tulajdonságait az anyag tulajdonságaival. Ha a viszkozitás magas, a folyadék egyes molekulái szorosabban kapcsolódnak egymáshoz. Ez mozgékonyabbá teszi és a folyadék kevesebb folyóképességgel rendelkezik.
A viszkózus folyadékok nem úgy viselkednek, mint newtoni folyadékok, azaz nem arányosak. A viszkozitás az emberi test különféle környezetében, például a vérben fordul elő. Ennek megfelelően az emberi vér nem úgy viselkedik, mint newtoni folyadék, hanem alkalmazkodó és szabálytalan áramlási viselkedést mutat, amelyet a Fåhraeus-Lindqvist hatás határoz meg.
Például egy keskeny lumenű erekben a viszkózus vér más állagú, mint a széles lumenű erekben. Ezek a kapcsolatok megakadályozzák a vörösvértestek összerakódását.
A vérplazma viszkozitását plazmaviszkozitásnak nevezzük. Ez az egyes plazmafehérjék koncentrációjától függ, és ezért meghatározza különösen a plazma fibrinogénszintje. Ezenkívül a plazma viszkozitása a hőmérséklettel együtt változik. Mivel a plazma folyékonyabb, javítja a vér áramlási tulajdonságait.
Az úgynevezett hemodinamika a plazma viszkozitással, a vér viszkozitással és a releváns tényezőkkel foglalkozik.
Funkció és feladat
A plazma speciális folyadékmechanikával rendelkezik, amelyet a különböző erők határoznak meg. Az olyan paraméterek, mint a vérnyomás, a vérmennyiség, a szívteljesítmény, a plazma vagy a vér viszkozitása és az erek érrendszeri rugalmassága, ugyanolyan meghatározó tényezők ebben az összefüggésben, mint az erek lumene.
Az összes említett tényező befolyásolja egymást. A vérmennyiség, a lumen, az érrendszer rugalmassága, a vérnyomás vagy a szívteljesítmény megváltozása tehát befolyásolja a vér viszkozitását. Ugyanez vonatkozik az ellenkező irányba. Ezenkívül a vér viszkozitása függ a [[hematokrittól, a hőmérséklettől, az eritrocitáktól és azok deformálhatóságától. A vér viszkozitását számos fizikai és kémiai tulajdonság határozza meg.
A vér viszkozitása végső soron hozzájárul a test véráramlásának ideális szabályozásához az egyes szervek és szövetek szükség szerinti lefedése érdekében.
Az emberi test többi folyadékával ellentétben a vér áramlási viselkedésében nem úgy viselkedik, mint newtoni folyadék, azaz nem folyik lineárisan. Ehelyett a szokatlan áramlási viselkedését elsősorban a Fåhraeus-Lindqvist hatás határozza meg. A hatás megváltoztatja a vér viszkozitását az ér átmérőjétől függően. Kis átmérőjű erekben a vér kevésbé viszkózus. Ez megakadályozza a kapilláris stazist. A vér viszkozitását tehát a véráram különböző pontjain mutatkozó különbségek jellemzik.
A Fåhraeus-Lindquist hatás alapja a vörösvértestek deformálhatósága. Az érfalak közelében nyíróerők lépnek fel, amelyek az eritrocitákat a tengelyirányú áramlásba mozgatják. A vörösvértestek tengelyirányú vándorlása kevés sejttel minimális áramlást hoz létre. A plazma éláramlása egyfajta csúszórétegként szolgál, amely a vér folyékonyabbá válik.
A plazma körülbelül 93% vizet tartalmaz, és körülbelül hét% fehérjét, elektrolitot, tápanyagot és metabolikus metabolitot tartalmaz. Ily módon a plazma végül cseppfolyósítja a vért, csökkenti annak viszkozitását és jobb véráramlási tulajdonságokat teremt a vörösvértestek számára. Mivel a plazma viszkozitásának visszamenőleges hatása van a vér viszkozitására, a plazma viszkozitásának minden változása hatással van a vér folyási tulajdonságaira.
Betegségek és betegségek
A vér viszkozitását viszkozimetriában határozzuk meg. A mérési módszer meghatározza az áramlási sebességet a hőmérséklettől és a nyomástól függő áramlási kapacitás, az ellenállás, valamint a belső súrlódás alapján. A plazma viszkozitása viszont kapilláris viszkoziméterrel mérhető. A vér viszkozitásának meghatározásával ellentétben a nyíróerők hatását nem kell figyelembe venni a számításban.
A plazma viszkozitása, a vér viszkozitása, az áramlási dinamika és a test szöveteihez való véráramlás között szoros kapcsolat van. Így a rendellenes plazma viszkozitásnak súlyos következményei lehetnek az összes test szövete tápanyag- és oxigénellátására.
A plazma viszkozitásának kóros változása a legtöbb esetben súlyos betegségekkel jár. Ennek összefüggésében előfordulhat az úgynevezett hiperviszkozitás szindróma. A plazma viszkozitásának változása elsősorban a plazmafehérjék koncentrációjának változásaitól függ. A plazmafehérjék növekedése a hiperviszkozitás szindróma összefüggésében is előfordul. A tünetek ezen klinikai komplexumában különösen a plazma paraprotein-koncentrációja növekszik, amelynek eredményeként növekszik a vér viszkozitása és csökken a folyékonyság.
A hiperviszkozitás szindróma Waldenström-kórban fordulhat elő. Ezzel a tünetkomplextel nő a vér IgM-koncentrációja. Az IgM molekula egy Y alakú egységekből álló nagy molekula, amely a hiperviszkozitás szindróma kialakulását eredményezi 40 g / l plazmakoncentráció mellett.
A megnövekedett paraproteinszint miatt fellépő hiperviszkozitási szindrómák a rosszindulatú betegségeket is jellemzik. A myeloma multiplexen kívül egy jóindulatú betegség is nyújthat keretet a viszkozitás növekedéséhez egyes esetekben. Ez különösen igaz Felty-szindrómára, lupus erythematosusra és rheumatoid arthritisre.
Az úgynevezett immunkomplex betegségek más típusai szintén az immunkomplexek lerakódásához vezetnek, amelyek rontják a plazma viszkozitását és a vér áramlási viselkedését. Mivel a vér folyási tulajdonságai az immobilizáción keresztül is megváltozhatnak, mozgásképtelen betegekben gyakran előfordulnak a vörösvértestek kóros agglomerációi.
