Szisztolés vérnyomás

Mint szisztolés vérnyomás a test keringésének artériás részében a vérnyomás csúcsának leírására használt kifejezés, amelyet a bal kamra összehúzódása okoz, és amikor az aorta szelep nyitva van, folytatódik az aortába és ágain át az artériákba. A vérnyomás csúcsa számos rögzített és változó tényezőtől függ, beleértve a szívteljesítményt, az érfalak rugalmasságát és az érrendszer hangját.

Mi a szisztolés vérnyomás?

A szisztolés vérnyomás azt a vérnyomáscsúcsot testesíti meg, amely a nagy vérkeringés artériás részében egy pillanatra a bal kamra összehúzódási szakaszában (szisztolában) keletkezik. Az artériákban megjelenő csúcsnyomás a szívteljesítménytől, az artériás érfalak rugalmasságától és tónusától, valamint az aorta szelep működésétől függ. Az aorta szelepnek nyitva kell lennie a szisztolés során, hogy a vér a bal kamra által létrehozott nyomás alatt áramolhasson az aortába.

A következő diasztole, a szívkamrák relaxációs és pihenő fázisa alatt az aorta szelep bezáródik, hogy fennmaradjon az artériás rendszerben a fennmaradó nyomás, a diasztolés vérnyomás és megakadályozzuk a vér áramlását az aortából a bal kamrába. A szisztolés vérnyomás szinte azonnal, bizonyos korlátokon belül beállítható az autonóm idegrendszer változó igényeihez, a stresszhormonok felszabadítása révén.

A szisztolés vérnyomás szabályozása a simaizomsejtek feszültségén vagy relaxálásán keresztül zajlik, amelyek csavarként körülzárják az artériás ereket, és összehúzódásuk révén meghosszabbíthatják lumenüket az érrendszeri ellenállás csökkentése érdekében.

Funkció és feladat

A vérkeringés szabályozása és rövid távú alkalmazkodása a gyorsan változó igényekhez a szívverés gyakoriságán és a nagy vérkeringés artériás részének szisztolés vérnyomás befolyásolásán keresztül történik. A folyamatokat stresszhormonok vezérlik, amelyeket főként a mellékvesék termelnek. A stresszhormonok az úgynevezett izom artériák simaizomsejtjeit összehúzódnak, és ezáltal kiterjesztik az artériás érrendszer lumenét, így az alacsonyabb érrendszeri ellenállás nagyobb átviteli képességet eredményez. Az izmok és szervek szükséges ellátása így adaptálható a rövid távú kereslet csúcsához.

A vérkeringés rövid távú alkalmazkodása a változó igények mellett a szisztolés vérnyomás egy másik fontos feladatot is ellát. A tüdőkeringésben a szén-dioxid az alveolusokban oxigéncserére cserélődik, és a test keringésében a vér és a szövetsejtek között az anyagok cseréje a kapillárisokban történik, amelyek az artériából a véráram vénás oldalához vezetnek.

Mindkét rendszer függ a lehető leg folyamatos véráramlástól és egy bizonyos maradéknyomástól a mikroszkopikusan finom vénákban tömegátviteli funkciójuk végrehajtása érdekében. Ha a nyomás egy bizonyos érték alá esik, az alveolák és a hajszálerek hajlamosak összeomlani, ami nem visszafordítható. Összeomlott alveolák és kapillárisok esetén a tapadóerők miatt membránjaik olyan szorosan összetapadnak, hogy még a megnövekedett vérnyomás sem tudja visszaállítani működését. A szisztolés vérnyomást arra használják, hogy felépítsék a nyomást a test artériás részében és a pulmonális keringésben, hogy a kamrák helyreállítási fázisa alatt fennmaradjon a szükséges maradék nyomás az alveoláris és a kapilláris rendszer fenntartása érdekében.

Rugalmassága miatt az artériás érrendszer egyfajta vízforraló funkciót lát el. Ez azt jelenti, hogy a rugalmas artériás erek kissé összehúzódnak, amikor a nyomás csökken, és aktívan részt vesznek a diasztolés nyomás fenntartásában. Ez sima, szinte folyamatos véráramot hoz létre az alveolusokban és a kapillárisokban.

A szívizmok sajátosságai miatt, amelyek ugyanúgy nem irányíthatók, mint a vázizmok, de csak a reakciók összehúzódását vagy nem-összehúzódását ismerik, a szívkamrák nem tudják elvégezni a nyomásszabályozást vagy az artériás érrendszerben a nyomás fenntartását. A kamrák összehúzódási fázisa mindig 300 milliszekundumig tart, csak csekély eltérésekkel. Ez azt jelenti, hogy a következő szisztolához egészen 60 Hz-nél alacsonyabb pulzus mellett 700–900 milliszekundum "nyugalmi fázisa" van, amelyet az artériás érrendszernek meg kell küzdenie anélkül, hogy teljes nyomásvesztést szenvedne.

Betegségek és betegségek

A szisztolés vérnyomás egyénenként és a szükségleti helyzettől függően, bizonyos korlátokon belül változhat, de az általánosan elismert határértékek betartása feltételezi, hogy az összes rendszer alkotóeleme tökéletesen működik. A normál szisztolés vérnyomás fenntartása érdekében, amelynek 120 és 140 Hgmm között kell lennie. Nyugalomban alapvető követelmény a szív és a szívbillentyűk teljes működése és hatékonysága.

További előfeltétel egy működő artériás vénás rendszer, amelynek mind rugalmassága, mind lumenének hormonálisan ellenőrizhető képessége van. A szisztolés - és a diasztolés - vérnyomás általában észrevétlenül mozoghat krónikusan patológiás területre akkor is, ha egy rendszerkomponens működése korlátozott, és másodlagos károsodásként súlyos egészségügyi problémákat okozhat, mint például szív- és érrendszeri megbetegedések, szívrohamok, stroke és hipertóniás retinabetegség.

A szív- és érrendszer „mechanikai” alkotóelemeinek funkcionalitása mellett a szisztolés vérnyomás határértékeinek való megfeleléshez a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) révén hormonális szabályozás is szükséges. Ez gyakorlatilag a rendszer vezérlőszoftvere.

Az egyik leggyakoribb patológiás változás, amely közvetlenül befolyásolja a szisztolés vérnyomást, az arteriosclerosis. Bizonyos artériák progresszív szklerotizációja, amelyek ezzel elveszítik rugalmasságát, és amelyek keresztmetszete szűkül. Az artériák funkciója a szisztolés vérnyomás szabályozása szempontjából ezért súlyosan korlátozott. Az artériás hipertónia eseteinek 80% -ánál nem észlelhető szerves hiba. Az ilyen magas vérnyomást elsődlegesnek vagy esszenciálisnak nevezik.