Versenyképes gátlás

Versenyképes gátlás "enzim vagy receptor gátlása az úgynevezett antagonisták vagy inhibitorok által. Ezek olyan anyagok, amelyek kémiai szerkezete hasonló a test saját anyagához, amelynek célja a célszerkezethez való kötés.

Mi a verseny gátlása?

Az emberi anatómia különböző struktúrái kötési helyekkel vannak ellátva. Ilyen struktúrák lehetnek például a receptorok és az enzimek. Általános szabály, hogy különféle anyagok képesek kötni ezen struktúrák kötőhelyeit. Ha több anyag versenyben áll az anatómiai szerkezethez való kötődésért, akkor a célszerkezet versenytársen gátolhatja.

A biokémia és a farmakológia agonistákként és antagonistákként ismeri a versengő anyagokat. Az agonista olyan anyag, amely receptorokat foglal el, és kötés révén aktiválja a jelátvitelt. Az agonisták vagy endogén anyagok, vagy ezeknek az anyagoknak a mesterséges utánzása. A farmakológiában az antagonisták olyan anyagok, amelyek gátolják egy agonista hatását.

Ha egy szerkezetet gátol az agonista és antagonista kötődési verseny, akkor versenyképes gátlás van. Versenyképes gátlás esetén egy agonista és egy antagonista küzdelem a célszerkezet elfoglalása érdekében. Általános szabály, hogy az antagonistának nincs biokémiai hatása.

Különbséget kell tenni a nem kompetitív gátlás és a nem kompetitív gátlás között, amelyekben az inhibitor nem kötődik az aktív enzim központhoz, hanem inkább az enzim másik helyéhez kötődik, és ily módon konformációs változást és az enzim inaktiválását érinti el.

Funkció és feladat

Az agonisták bizonyos receptorokat foglalnak el a testben, és velük együtt egy bizonyos hatású komplexeket alkotnak.A receptorok stimulus-fogadó helyek, amelyek specifikus szerkezetűek az agonistához való kötődéshez. A receptorok kötődési képességét és a kiváltó hatásokat belső tevékenységnek nevezik. Egy bizonyos agonista antagonistái kémiai szerkezetükben hasonlóak az agonistához, és így elfoglalják a neki tervezett receptorokat. Az antagonista-receptor komplex azonban nem fejti ki azt a hatást, amelyet az agonista-receptor kötődésre terveztek. A receptor hatását gátolja az antagonista elfoglaltság.

Egy bizonyos anyag és egy receptor közötti kötődés erőfeszítéseinek affinitását nevezzük. Az antagonistáknak nagyobb kötődési affinitással kell rendelkezniük, mint az agonistákkal, hogy az agonistákat kiszorítsák a receptoroktól. Ez az elv a tömeges cselekvés törvényét követi. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan kötődési affinitással az agonista továbbra is kiszorítható, ha az antagonista nagyobb koncentrációban van jelen. A nem kompetitív antagonistákat nagyobb koncentrációjú agonisták helyettesíthetik. Ez az elv nem vonatkozik a versenyképes antagonistákra. A kompetitív antagonisták erőssége az úgynevezett pA2 érték, és a Schild-görbe segítségével határozható meg.

A farmakológiában alkalmazott legtöbb antagonista anyag fiziológiás, azaz endogén anyag. Az enzimeken kívül a mediátorokat és antagonistáikat manapság főként a gyógyszerekben használják. A hisztamin például egy gyulladást közvetítő szövethormon. Ez egy fiziológiás agonista, amely specifikus hisztamin receptorokhoz kötődik, és a kötés révén vörösséget, duzzanatot és fájdalmat okoz a szövetekben. Az agonista-receptor komplex fiziológiai szempontból tervezett hatása ebben az esetben a gyulladásos reakció.

A farmakológia a H1 antihisztaminokra támaszkodik, mint a hisztamin antagonistái. Ezek az anyagok rendkívül hasonlóak a hisztaminhoz biokémiai szempontból, és így képesek kiszorítani a hisztaminot a receptorról. Antagonista-receptor komplexként ezeknek az antagonistáknak nincs saját hatásuk. A H1 antihisztaminok megelőzik vagy legalábbis csökkentik a gyulladást.

Az enzimek vonatkozásában a gyógyászat egy inhibitorról beszél, amikor egy inhibitorról beszél, amely a kívánt szubsztráttal versenyben áll egy aktív központért. Az enzim nem képes átalakítani az inhibitort, ezért leáll. A gátlás csak akkor tart fenn, ha az inhibitor koncentrációja elég magas marad.

Betegségek és betegségek

A kompetitív gátlás elvén alapuló gátlókat különféle klinikai képek kezelésére használják. A kompetitív gátló terápiát széles körben alkalmazzák például az akut köszvény rohamok kezelésére. Az NSAID-gátlót a prosztaglandin szintézis gátlására használják. Gátolja a ciklooxigenázt, egy enzimet, amely részt vesz a gyulladáscserében. Ez a gátlás fájdalomcsökkentő és gyulladáscsökkentő hatást fejt ki. Az akut köszvényes gyógymódok az ibuprofen vagy a diklofenak.

Krónikus köszvényben a fő gátlók a [[uricostatics]. Ezek az anyagok gátolják a xantin-oxidázt. A xantin-oxidáz a hipoxantint xantinná oxidálja, amely végül húgysavvá válik. A xantin-oxidáz gátlásával csökken a húgysavtermelés és a köszvény tünetei. Ugyanakkor az inhibitor beadása növeli a test hipoxantin koncentrációját. A purinszintézist ezentúl is gátolja.

A kompetitív gátlás döntő előnyt kínál más gátlási módszerekkel szemben. A farmakológus megkülönbözteti a reverzibilis és irreverzibilis gátlást. Visszafordíthatatlan gátlás esetén egy irreverzibilis gátlási folyamat lép fel. A folyamat nem fordítható meg még erősebben koncentrált agonistákkal sem. Megfordítható gátlás esetén azonban megfordíthatóság is fennáll. A kompetitív gátlást tehát a legtöbb esetben az agonista koncentráció növelésével ismét meg lehet szüntetni. Ezért az ilyen típusú gátlás a gyógyszerek egyik legfontosabb hatásmódja.

Az inhibitorok általi gátlás mechanizmusa azonban nem kizárólag a terápiákhoz és a terápiás sikerekhez kapcsolódik. Például a gátlás szerepet játszik a rák kialakulásában. A tumorsejtek felszabadítják az apoptózisgátlókat, és ezáltal növelik vitalitásukat. Rezisztenciát mutatnak az immunológiai terápiákkal szemben és megakadályozzák saját sejthalálukat.