csatornázás

A csatornázás alkalmazzák, hogy biztosítsák a sebfolyadékok kiszivárgását a testből. A módszer terápiásan és megelőzően is alkalmazható.

Mi a csatorna?

Vízelvezetéshez is csatornázás írva, ez egy orvosi módszer sebfolyadékok ürítésére testüregekből, sebekből vagy tályogokból. Ez magában foglalja a vért, a genét és a szekréciókat. Ezzel a módszerrel a behatolt gázok szintén eltávolíthatók a testből. Erre a célra az orvosok úgynevezett csatornákat használnak. Ezek olyan segédeszközök, mint csövek vagy tömlők, amelyeket a sebfolyadékok ürítésére használnak.

Az elsősorban a műtétben alkalmazott módszer helyétől függően különbséget kell tenni a külső és a belső vízelvezetés között. A külső lefolyókat gyakrabban használják, mint a belső lefolyókat. Az orvos a test belsejéből egy külső származtatást vezet be. Ehhez speciális műanyag tömlőket használ.

Belső csatornákat hoznak létre a belső akadályok megkerülésére a műtét során. Ezek lehetnek olyan üreges szervek, mint például a gyomor, a belek vagy a nyelőcső, rövidzárlatai (anastómák), amelyek a folytonosság létrehozását szolgálják.

Funkció, hatás és célok

A vízelvezetést egy művelet részeként használják. Egy műtéti eljárás során például általában vér, sebszekréció vagy szöveti folyadék halmozódik fel. A test maga képes felszívni és lebontani bizonyos mennyiségű folyadékot. A csatorna létrehozásával megakadályozható a folyadék összegyűjtése a seb üregében. Ez megkönnyíti a gyógyulási folyamatot.

Az egészségügyi szakemberek különbséget tesznek a vízelvezetés több típusa között. A redon vízelvezetés az egyik leggyakoribb forma. Ezt a francia orvos, Redon nevet kapta, és leginkább a bőr alatti zsírszövetben vagy ízületben használják. Ez olyan szívást hoz létre, amely összehúzza a sebfelületeket. Ez lehetővé teszi a seb összetapadását és gyorsabb növekedését. A Redon vízelvezetés körülbelül 48-72 óra elteltével ismét eltávolítható, ami végső soron a seb kiválasztódásának mértékétől függ.

A Robinson vízelvezető rendszer zárt sebelvezető rendszer, a zsákot nem cseréljük ki. Ehelyett a szekréció ürítése egy lefolyó nyíláson keresztül történik. Az abdominálisan behelyezett Robinson vízelvezetés szívás nélkül működik. A műtéti régióban célzott vízelvezetőként szolgál. Minden vérzést kifelé irányítanak.

A vízelvezetés másik formája a kapilláris vízelvezetés. Lefolyóként alkalmazzák a hasüregben vagy lágyrész fertőzések esetén. Arra is szolgál, hogy megakadályozza az anastomotikus szivárgást. A szekréciót a kötszerbe vagy a sztómazsákba ürítik. A kapilláris vízelvezetés a testben maradhat, amíg a szekréció teljesen ki nem ürül.

Az úgynevezett Schlurfer-t Shirley-csatornának hívják. Ezt a vízelvezetést elsősorban a hasüregben tályogok kezelésére használják. Ott elterelte a szekréciót szívás alatt. A szívást egy szelep megakadályozza. A T-vízelvezetés egy olyan ürítés az epevezetékben, amelynek gumi csője hasonlít a T betűre. A szekréció a hasi falon keresztül egy speciális gyűjtőzsákba kerül. A T-ürítést ideiglenesen az epe ürítésére használják, ha a műtét után a nyálkahártya duzzadása okozza a vízelvezetést. A hasnyálmirigy-ürítés, amelyet a hasnyálmirigyen használnak, hasonlóan működik, mint a T-vízelvezetés. Ha a vízelvezetést duzzadás miatt akadályozzák, akkor ez eltéríti a mirigy agresszív szekrécióját.

A vízelvezetés másik típusa a mellkasi ürítés. Bőrmetszés segítségével a sebész beilleszti a pleurális térbe. Állandó szívással vagy egyszerű vízzárral működtethető.

Különböző anyagokat is használnak a különféle vízelvezető rendszerekhez. Használatuk az adott céltól függ. Az anyag magában foglalja a szilikonot, amely alkalmas a hosszú távú vízelvezetésre, és jól szövet-kompatibilis, valamint a polivinil-kloridot (PVC), amelyet szinte kizárólag szívócsatornákhoz használnak. Egyéb anyagok: szilikonozott latex, latex és természetes gumi. Míg a szilikonozott latex hosszú távú vízelvezetésre alkalmas, a latexet és a természetes gumit rövid távú vízelvezetéshez használják.

Kockázatok, mellékhatások és veszélyek

A külső vízelvezető rendszer telepítésekor ritkán kell félni. Tehát ez az eljárás elsősorban a beteg enyhítésére szolgál. Ritka esetekben azonban eróziós vérzés léphet fel. Ilyen károsodás akkor fordul elő, ha a szomszédos lágy szövetet a merev cső vége befolyásolja, ami a hosszabb tartózkodás miatt lehetséges. Az erek sérülését különösen veszélyesnek tekintik. Ez életveszélyes vérzéshez vezethet.

Egy másik kockázat, ha a lefolyót behelyezik, a fertőzés kockázata. A lefolyó- és katéterrendszerek tehát különféle baktériumok számára biztosítanak bejáratot. Az is elképzelhető, hogy a baktériumok a tömlő külső falán emelkedjenek. Minél hosszabb ideig kell feküdni a betegnek, annál nagyobb a fertőzés kockázata. A legtöbb esetben egy emelkedő fertőzés kb. Két nap elteltével jelentkezik. A vízelvezetést általában egy-három nap elteltével távolítják el.

Ha a sebben elfolyó víz marad hosszabb ideig, a tömlő végei egyre inkább összetapadnak a sebben. Ez gyakran a fájdalomhoz vezet a tömlő eltávolításakor.