Vérátömlesztés

A Vérátömlesztés "orvosi eljárás, amelynek során vért vagy annak komponenseit, például vérsejteket vagy plazmát adagolnak a betegnek. Mivel a transzfúziónak a modern technológia és a vizsgálati eljárások ellenére is súlyos kockázatokkal és mellékhatásokkal járhat, csak vészhelyzetben vagy krónikus vérképződés rendellenességek esetén végezhető, és minden esetben csak orvos rendelheti meg és hajthatja végre.

Mi a vérátömlesztés?

Egy alatt Vérátömlesztés megértjük az intravénás infúziót, amelyben a vérkomponensek, vagy, mint a múltban szokásos módon, a teljes vér átkerültek a szervezetbe. A vérkomponensek vagy vér beadását mindig orvos utasítja és hajtja végre.

A vér vagy a vérkomponensek közvetlenül a vénás kanülön keresztül jutnak a véráramba. Az adományozott vért az úgynevezett vérbankokban fel kell osztani komponenseire (vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék és vérplazma), és itt tárolják.

Funkció, hatás és célok

A vérkomponensek transzfúziója történik vészhelyzetben vagy vérképződés rendellenességek észlelésekor. A leggyakoribb vérzési rendellenesség, az egyik Vérátömlesztés szükséges a súlyos vérszegénység, más néven vérszegénység.

Időnként csere-transzfúzióra van szükség, például ha az anya és a gyermek között vércsoportokkal összeférhetetlenség van, vagy ha van hemolitikus krízis. A véradótól függően különbséget kell tenni egy másik személy vérének adományozása és a saját vérének adományozása között. Az autológ véradás a vérátömlesztés legbiztonságosabb módja, mivel egyértelműen kizárja a fertőzések vagy az intoleranciareakciók terjedését. Az autológ véradás különösen ajánlott egy tervezett műtét esetén.

Idegen véradás esetén a transzfúzió fontos előfeltétele a donor és a recipiens vércsoportjainak összeegyeztethetősége. Ideális esetben mind a vércsoport, mind a Rhesus tényező egybeesik. Ha nem erről van szó, akkor a következő szabályokat kell alkalmazni: A 0-rézcsoport negatív rhesus-negatív egyetemes donor, és az AB-rhesus-pozitív vércsoportba tartozó betegek bármilyen vércsoportból vért kaphatnak. Ha nem vesszük figyelembe a vércsoportok különféle tulajdonságait, életveszélyes következmények következhetnek be. Az AB0 vércsoport-rendszer és a Rhesus-faktor különös figyelmet igényel.

A vércsoportok kompatibilitása bonyolult, ezért a vérkomponensek átvitelétől függően változik. A vörösvérsejtek transzfúziója során a 0. vércsoportú beteg a vörösvérsejt-koncentrátumot csak a 0-as vércsoportú adományozótól kaphatja, míg a vérplazma-transzfúzió esetén a vércsoportja mind a négy vércsoporttal kompatibilis.

A teljes vérátömlesztéssel ellentétben a manapság alkalmazott intézkedések, nevezetesen a vérkomponensek transzfúziója azzal az előnnyel járnak, hogy a beteg a vérnek csak azokat a részeit veszi át, amelyekre valójában szüksége van. Ezenkívül a vérkomponensek hosszabb ideig tárolhatók, mint a teljes vér. Amikor szükség merül fel, a vér különböző összetevői kerülnek átvitelre, például vörösvértestek vérszegénység esetén vagy vérlemezkekoncentrátumok vérzésre hajlamos emberek számára.

Kockázatok és veszélyek

Általános mellékhatások Vérátömlesztés hidegrázás, vérnyomásesés és láz. Ritka esetekben keringési sokk lép fel. A vérátömlesztés másik mellékhatása a vas túlterhelése. Ez különösen a hosszú távú transzfúziós kezeléseknél fordul elő.

A vérátömlesztés egyik kockázata a baktériumok és vírusok terjedése. A modern molekuláris biológiai módszereknek köszönhetően az életveszélyes vírusok terjedésének kockázata nagyon alacsony. Ezek a vizsgálati módszerek viszonylag újak, csak az 1980-as évek közepe óta terjedtek el széles körben. Ezt megelőzően sok beteg vérátömlesztés útján fertőzött HIV-vel. Ha a vérkészleteket összekeverik, akut vagy késleltetett hemolitikus transzfúziós reakció lép fel.

A nem hemolitikus transzfúziós reakciók magukban foglalják az allergiás reakciókat és az immunrendszer kóros reakcióit, amelyek az egész szervezetet érintik. A fehérvérsejtek immunhiányos betegekben graft-versus-host reakciót okozhatnak.

Vannak olyan intézkedések, amelyek csökkenthetik a transzplantációtól a gazdaszervezetig terjedő reakció kockázatát, például a vérkészítmények besugárzása. A 2007-es tanulmány szerint az egészségügyi szakemberek azt sugallják, hogy a recipiensnél még nem növekszik a rák kockázata, még akkor sem, ha a donor az adományozás után rákot alakul ki. Egy másik, 2009-es tanulmány megcáfolja ezt az elméletet.